Az este már órák óta színes árnyban úszott a különféle űrhajók robbanásától. A támadóosztag tagjaként Ped készülődött a kilövéshez. Minden értéket ellenörzött a műszerfalon, majd jelezte az irányítótoronynak, hogy készen áll.

A következő pillanatban 20G nyomás nehezedett a testére, de a speciális ruha, és a hetekig tartó kiképzés hatására tekintetét végig a kijelzőn tudta tartani. Társaival alakzatba fejlődött, és már kézi irányítással indult a küldetés pontos helyére.

Mire kiért a légkörből, társai fele csatlakozott a fényjátékhoz, és a megmaradt repülők is kaptak pár találatot. Következőként az aknamezőn kellett átvergődni, ami a fedélzeti számítógépnek köszönhetően könnyen ment.

A cél már a teljes képernyőt betakarta, de még így sem volt elég közel a bomba kioldásához. A támadási csapatból alig páran maradtak meg, amikor felettesük a rádión utolsó bíztató szavakat mondta a hazáról, becsületről, fajfennmaradásról és hősi halálról.

Mind a hat pilóta a kevés megmaradt energiát átirányította a hajtóművekbe, hogy a társaiktól a lehető legmesszebb kerüljön, így a fúziós bombákkal a legnagyobb kárt okozhassák.

A rádión már szólt a visszaszámlálás 27-től visszafele. Mivel a képernyő is kijelezte, Ped elcsendesített a hangszórót, és elkezdett egy játszótérről szóló gyerekmondókát énekelni.

Apró malőr folytán a hajó másfél egységgel elöbb robbant a megadottnál. Ennek a véletlennek köszönhetően a cél pajzsmezeje ingadozott, a másik 5 hajó pedig pont a görbe alján találta el. Így a robbanás felerősödött, a csatacirkálók nyolcvan százaléka megsemmisült, és nemsokkal késöbb a Marent faj eredményesen tudott indítani egy ellencsapást.

Ped és társai tiszteletbeli tanácstagokká váltak, pompás temetést kaptak, életükről (és haláluk utáni életükről) codexet írtak az írnokok az utókor számára.