Thomas

Thomas reggel korán kelt, izgatottan vágott neki a napnak. A Nemzetbiztonsági Hivatalnál gyakornokként dolgozott, és mára egyetlen feladatot kapott: egy fémböröndöt kellett A pontból B-be juttatnia. A csomag tartalmáról semmit nem tudott, de felettese megnyugtatta, hogy az adatok elemzésében részt vehet, ami nagy előrelépés lenne a karrierjében.

A készülődés a szokásos módon telt, egyedül a reggelijén változtatott, a fokhagymás piritós helyett egyszerű lekváros kenyeret evett az esetleges szájszag elkerülése végett. Útját metróval tette meg, közel egy óra alatt elért a forráshoz, és átvette a csomagot.

Mivel instrukciókat nem kapott, úgy döntött, a célállomásra is metróval utazik. Amire nem számított, hogy a reggeli nagy forgalom már elkezdődött, ezért tömegben kell utaznia. Mikor a peronra lépett, lelkileg már felkészült, hogy a fél órás utat tömegnyomorban tölti, a hozzá bilincselt táska pedig vélhetőleg a legkényelmetlenebb helyeken fogja nyomni a testét.

Pár perce utazott, mikor hirtelen éles fájdalmat érzett két bordája között. Hátranézett, hátha be tudja azonosítani az érzés forrását, de csak egy kopasz, tetoválásokkal teli férfit látott. Annak arcán sanda vigyor kerekedett, és Thomas következőleg azt érezte, hogy valaki levágja róla az egyedi bilincset, és kiveszi kezéből a táskát. Próbált ellenállni, de tenyere erőtlenül kinyilt.

Szeme lecsukódott, de teste a nagy tömeg miatt egészen a végállomásig állva maradt. Miután megtalálták a holttestét, első fokú riadót rendeltek el az összes ügynökségen, megakadályozva, hogy az adatok felhasználásra kerüljenek. A bürökráció miatt azonban a terroristák érték el céljukat, pár nappal késöbb egy átfogó terrortámadást indítottak, és felrobbantottak számos fontosabb kormányépületet.

Az alapötlet Rid-től származik